Tudod, elmentem ma megkeresni a kezem alá a simogatást. Vittem a kis könyvemet a hátamon, a szemüvegemet, belebújtam a folyóba és a tavakba, hatszor eligazítottam mindenféle népeket míg eljutottam addig, hogy velem volt a combom, éreztem az összes szívemet, nekem beszélt a tüdőm…

Hát itt csak a pillanatnyi kicsi történéseket írom, és háttal nem kezdünk mondatot, mint ahogy a szüleitől beszart sokfülű Ábelszerű zilahi kissrác mondta vala a felvételi interjún nekem, szembe. Szóval benne volt a kéj annak a svájci offshorepasinak a szemében tegnap, ugye…

Valamerre elindultam.Nincs rajtam bugyi és vettem megint egy csipkés harisnyát, de bevallom, most nem tetszik magamon. Kérem vissza a régi combjaimat...Aztán ez a mozgásmizéria kezd belémnőni, a salsa teszi, az önfeledt táncolás, tudom, a többi csak hab a tortán. Pedig nagyon messze…

Néha búrában élek. Most is. Ez már a jobbik verzió, amikor rakok bele tereptárgyakat. Van most nekem hidegensajtolt hegyem, tökösmákos rétesem, lassúlusta folyóm, tündérszerény virágaim, szivárványgörgős biciklim, sárgalapos könyvem és három naplementém. Ahogy nézem nőnek…