Beparáztam a vaporettón, úgy a Rialtó magasságában. Utáltam azt aki oda kényszerített, magamat, mert nem mentem szembe vele, az összes barom túristát aki áthúzta a kerekeskocsit a lábamon, azt a nőt, aki összaszarta magát és szétesett, utáltam az életet és azt a pillanatot ami ezek a dolgok közé sodort engem és ki akartam szállni.

Azonnal.

Kiszálltam volna úszva, repülve, vagy meghalok rögtön és dobják a testem a klusz vízbe, mindegy, csak szabaduljak innen, nem keveredek és nem azonosulok senkivel, elszállni akartam mint a palackba zárt szellem és leharaptam volna a fülét a farkával egy fogásra annak, aki ezen nevetett.

Ne dumálj, végignézted a  Canale Grande -t...

Te sem, elmesélem neked az összes palota történetét itt és most, nem kell nekem ezt ilyen körülmények közé keveredve végigélnem.

Te is olyan vagy mint ők, ugyanolyan túrista.

Igen, de én én vagyok és nem keveredek.

Sajnálom.

Nagyon vigyázok arra, hogy nem keveredek.

Hol a határ?

A döntés szabadsága.

Amitől beparázok, mert nem én döntöttem úgy, hogy most aztán keveredek.

Hehh

Kiszállok.