Tényleg stresszelek most, feszülök meg és mérges vagyok magamra, hogy jósoromban ragaszkodom mások velem futott közös útjaihoz és majd leszoktam a kis tankos erremegyek indulásaim élvezetéről, tegnap két percen belül lebeszéltem magam egy mozgásóráról ahogy szétesett a közösség, közben már rég tudom, hogy más a menet és más a játékterem, bennem a más keresése is bennem van és nem annyira a kényelem motívál, mint a fene megélős élvezet.

Na aztán furcsa érzés, hogy szeretnek, előjön bennem néha a cinikus tettelemző én, az ok és indíttatáskereső lamenta és a direktbűvölet gyanuja, korbácsolni fogom magam vagy pofozom, hogy elengedjek, az események és a mondatok is néha logikán teremnek, hiába akarok én rózsás ágyban szemlecsukva ringani tejfehér ködben kilépve a világból, ennél sokkal szebb a kaleidoszkópból kinézni egy szemmel és muszáj is, mert el kell felejtem ezt a jösszmostegyüttpisilni hangulatot és indulok arra amerre én megyek.

Furcsa érzés, az is, hogy szereztem két gyűlölködőt, kedveseim, kivénhedt alkonyon levő hajdanszépnő aki még fogvacogva kapaszkodik hajdanvolt sikereibe de okos, okosabb a vakbéketudatnál és tudja magáról mi az amire már nem képes, hoppá, ráadásul elcsúsztak az idősíkjai, mert nem melegedett bele a jelenbe, hanem erővel, öntudattal, életpálya utolsó csókjaként kapaszkodik a villantásba, a nemmegy kudarcait festve csíkokban az arcára és hasítva bele hasösszetartó fekete harisnyába és a nemmegy kudarcait énekli bele az én arcomba, frászt énekli, sziszegi és erején felül akar és akar és akar...

Kemény ellenség...gyűlölködik és nem mondhatom neki, hogy nem én vagyok a siker kudarca, csak az vagyok én, aki szembejött vele.

Szard le, azt nézd, hogy hol tartanak ők és hol tartasz te...- vihogott atomagyú barátnőm tegnap, amikor ezer év óta először a névnapján jutott eszembe a névnapja, de eszembe jut az egykori mondata is: sose becsüld le az ellenségedet.

Jahh a másik az eszköz a manipuláns kezében, alkalmi sérelem szülte alkalmi tolvaj, aki gyalog a sakktáblán, volt már ilyen, ezt sosem veszik észre emberek, mert belebújnak a támogatás ölébe és lehet onnan szipogva önerősíteni, láttam már ilyent és nem lehet megmondani, mert ez az amit nem akarnak elhinni úgysem és fáj is szembenézni határokkal korlátokkal, sokkal jobban fáj, mint ölbehajtott fejjel mást okolni bármiért és ott a melegben tetvészkedni kéjjel, kurvaannya, túlragoztam.

Nahh.