Ahogy kinéztem az ablakon úgy forognak bennem a nemmegyeksehova című meneküléseim a mai túraötlet elől, szakad a hó és nagy üvegfalakat látok de magamat, ahogy fekete síbottal keresem a lépéshelyet éppen nem, de majd kialakul az a pár óra alatt, mire vágyom, addig a pontig, amíg még dönthetek.

A hegymenet átalakult a kutyátnézekfolyóparton vággyá és recseg az agyam a rozsdadobálástól, forog, tekereg, számolok.
 

Páros napokon toppant be hozzám a történés.
 

Ez a január harminc nevezetú nem csúnya eset ám, a Mikiegér homokos fehér partokról küldött fotóin tavaly enapi dátum van, éppen megünnepelni akartam a nosztalgást és odarepítem magam arra a mese tengerbe hosszan gázolni döglött korallok ripityomjain és nem tojni be a medúzáktól egy kicsit sem.
 

Kettő, csipkeborkor vessző, szoros emberfogás és őrült tánc mint kilátás.
Valamelyik nagyoninformatikusfejű hónomalatti táncpartnerem mesélte egyszer, hogy talán azért szeret ebben az őrült lépésforgós őrületben, mert annyira körülötte van az érintés, mit érintés, ölelés, simogatás és a testközeliség, hogy talán mindegyikünknek szüksége van erre és mivel szöges búra nő lassan a lényekre e téren szerteszét, itt kiélheti a beleültetett alapzajait, mint ember és egyed. Jolán. Ha az előzményitthonlét húsrágása után kielégült nagyanyós mosollyal megyek embertfogni pörögni, akkor töményen kapom a fogódzást és az élvezetett, talán nekem kell az a csíkban forgás, amitől a színpad barna levegő és a törött tükör ecsetnyomás lesz, de mindegy.
 

Nyolcadikán, akárhogy nézem, pont nő az időbe, egy évvel idősebb leszek. Egy szám, ami változik, ha kérdezik tőlem, mennyi vagyok, ki is számolhatja bármelyik fantaszta zseni és ennyit meg ennyit jelent nekem, sosem éreztem számomra meghatározónak és most sem csuklom tőle, egyszerűen úgy pont az időben mint annyi minden más, egy nyolc óra kettő szerdán vagy augusztus huszonegy kedd.
 

Tíz ami tiszta víz, ugye valami köze van hozzá a hónak is, lépek le mint vadnyúl a fűben. Hagytam magam oda menni ahova csatlakoztam, kényelmes volt a jösszvelemre igen, ami most is kényelmes, vagy bennem maradt a magashegyi láz a másféle fények, szúrósankék levegő és a lila sziklavágy, akármilyen kétméteres hócsoda lepedőt terítenek elém, nem ugyanaz, tudom, nem képes olyan világ lenni ezerötszáz alatt mint ami az én agyamban lebeg odafent.
Jó lesz szép lesz szétfúj a szél, szétröhögöm a fejemet, iszom majd bátorságot is, imádni fogom az összes sípcsontot talált lábam, belenézek a napba és hat térdkalácsot növesztek, neked semmi sem jó te nő, csak annyi a lényege, hogy bennem maradt még egy síelési vágy összehozásila magasra vadra szépre azzal a számmal bennem, hogy kettő.
 

Mert ugye az idén az én évem zajlik és még mindig páros napokon történnek az események, tehát tizedikén lelépek és tizenkettő.
 

Nincs is rá már versike, hogy tizenkettő, itt egy kicsit csuklom is, kereszteződik a valamitkellkezdenedmagaddal őrület a mileszakislányommal szösszel, a kölyök nem tökölt sokáig, ahogy eldöntötte, hogy lelépésben van, ezen a napon le is lép, Madridba csak úgy élni kalitkába, tudtam, hogy neki nem kihívás az ami sima szokványos és még az sem, hogy alap, ha Alaszkába hívták volna oda menne, de a szomszéd bolt számára zizzenet.
Csuklásom tárgya a gyorsaság, bár még ütemesen ver a szívem, de így sorbarakni, hogy kétharmad család lelép síelni, közben a hiányzó egyharmad bebilleg egy repülőbe és kisétál az ajtón egy másik világba, az most gyors nekem.
 

Emésztem, csuklom tényleg, talán még furcsán böfögök is és kurvaannyát, (jahh) az a tudományos helyzet, hogy megértem. Mentem volna már én is Indiába havat hányni, ja nem, ez már a korlátolt agyam képzelete, szóval iskolát építeni meg delfint etetni és fókára vigyázni ahárhol, vizet gereblyézni és fűszoknyában táncot tanulni, szóval nem ott van a messze nekünk ahol elakad a szemem hanem ott, ahova az a fránya képzelet elvezet.
 

Most már csak azt nem tudom, hogy tizennégy és utána kettő, mit hoznak a páros napok, mi lesz a néggyel és hattal mondjuk és azonnal visszafekszem szuszmók ágyamba és még mindig szakad a hó, nem nőtt ide üvegfal az oldalamra sem és menjen túrázni az, aki másodszor is felébred azzal a vággyal, hogy menjen túrázni.