...szóval most röhögök, a szombati vacsorához gambas tudomány keresés közben bevillant az andalúz életmódunk és a Váncsa útmutató receptje odarepít rendesen:

Vegyük például a fokhagymás rákot (gambas al ajillo),
ami úgy készül, hogy olívaolajban szeletelt fokhagymát és hegyes erős paprikát dinsztelünk, majd egy percig forgatjuk rajta az apró rákot, aztán citromlevet facsarunk rá, aláöntünk egy pohár száraz sherryt, és megszórjuk petrezselyemmel.

Mármost ha ezt egy monumentális spanyol vacsora keretében fogyasztjuk, akkor előétel lesz, ha a kocsmában teszünk rá szert, akkor tapa. A tapa lényege, hogy nem főétel jön utána, hanem bor, és idővel esetleg újabb tapa.
Lényeg az, hogy egyáltalán nem kell elhagyni a kocsmát, mert minek.

Az utolsó adag tapát pedig kinevezhetjük vacsorának. A vacsora annyiban más, mint a tapa, hogy utána a spanyol ember konyakot iszik, pontosabban Brandy de Jerezt, szivarra gyújt, ellazult, lebegő, mámoros lélekkel otthonába tér.

Pár ezer kilométerrel keletebbre hazatér az igazhitű is, ám az ő lelke nincs ellazulva, nem lebeg, és kicsit sem mámoros, ezzel szemben akár négy haragvó némber is várhat rá odahaza.

Aztán csodálkozunk, hogy a világ olyan, amilyen."
 

Csoda, ha egy ilyen gambasba beleszerettem?

Javaslom gyakorlásra a mi szombatunkat vagy a malagai Két Macskához címzett kocsmát, onnan tuti, hogy nem könnyű kijönni. Ha simán sikerül, akkor meg úgyis beesel a szemben sarki salsa bárba.