Nem tudok neki mit mondani.
Nem tudok neki többet mondani.
Nem tudom elmesélni a szél illatát, nem mesélem a megfogható misztikumot, nem mondom az érintés melegét.
Nem mondom a tűz fényét sem és nem mesélem el a citromot a számban.
Hát most megnézem, tudok-e konkrétan fogalmazni.
Mert nem tudom, mit kezdjek egy nekemvalótlan szerelemmel. Láttam már ilyent egyet-kettőt, de azok másoknál és légben maradtak, de nekem az agyam ellene megy minden egyes érzésemnek és ez így van helyén.
Azon gondolkodtam el, hogy utolsó időkben a két hosszabb kapcsolatomból kettő kezdődött meglepődéssel.
Az egyik fiúval közös misztikumot találtunk egy kályhatűznél, első egymásranéző randinkon háromnegyed órát csókolóztunk egy híd alatt csendben. Csak anyit szólt, kíváncsi voltam, hogy milyen a női szagod. Talán belenyúlt a kedvenc cselekedeteimbe véletlenül, begubóztunk egy kissé bohém kocsmába becherovkásvilágváltani és hazahoztam.
Nyert.
Aztán a másik ember, miután a hatodik szalámisszendvicsemet ette a tóparton, kéjesen nyammogva, hogy így mennyire más dögleni a napon, virgonc szemeivel kitalálta, hogy mi lenne, ha innen azonnal Kapolcsra húznánk le és nem aludtam el a kispálos csendesülősön az ölében. Csak összetörte az autómat nagyhirtelen és azonnal tudta lelki feloldottságomban kezelni a melleimet.
Nyert.
Azután kiderült, hogy egyik férfiembernek sincs akkora varázsa, mint ami a kezdőfényben látszott, nem életforma ez a szintű meglepődésáradat náluk, csak egy esetleges cselekedet és ettől én meguntam és belelaposodtam a kapcsolatokba.
Szóval innen nagyon nehéz úgynevezett röndösemberrel bármit is kezdeni, tulajdonképpen nem is tudok, nem is akarok, de valahogy azt akartam belőle kihozni, hogy én itt tátott szájú döbbenéssel nézem, hogy az én világomtól mi a fenét akarnak nálam hatszáz évvel idősebb távirányítókezű kanok, mi alapján merészelik azt gondolni, hogy éltes korom ellenére tudnak nekem örömet, tartalmat és ugye, meglepődést adni.
Persze én azt mondom, hogy nem kor hanem életmód és gondolkodás kérdése ez, de ez az egyik álláspont csak, nem bújhatok ki a megfelelően elhasznált bőrömből és ez így csak rizsa így elhatárolva egyéb tényezőktől.
Mert akkor meg én barom beleszeretek egy ifjúba, aki méltán mondhatja mély megdöbbenéssel, hogy mit is akar tőlem ez a nálam hatszáz évvel idősebb főzőkanálkezű nő, miből gondolja, hogy kiszívott életéből tud nekem jövőt, örömet, tartalmat és ugye meglepődést adni.
Valamilyen ferdeláncú hinta ez az egész, nagyon gyorsan át kell adnom az agyamnak az irányítást, hiszen jó benne ülni egy érzésben de utálom a kimondatlan szavakat és azt ha egy elindult áradatot hat manó üldöz és kezükben a vaslap.
