Tegnap reggel egy nagy kupacnyi balesetbe estem bele, az egyik mentőautó előtt a narancssárgára szíjazott csomag és vijjogott velem szembe a másik. Tengerimalaccá lettem rögtön és néztem ahogy kinő a szőröm, sárga-fekete mintás lettem és nőtt körém még harminc társam. Aztán mindegyikünknek lett egy narancssárga szíjazott csomagnyi tolókocsija, emelgettük a lábainkat, dörzsölgettük a cipőtalpat a betonhoz, én kerestem a feliratokat is, hogy melyik felén kopik az a futócipő, külső élen vagy belsőn, amit nem vettem meg, majd mindegyikünk lehajolt és próbapörgette egyesével a kocsik kerekeit, csíkra pördültek felemelve a semmibe, szigorú tekintettel néztek rám a versenytársra és még álltak ott figyelve a narancssárga hullámokat a takaró alatt.

Felcsatoltam magamra a pulzusmérőt, oda, ahol órám sincs és kiegyenesedtem mind a négy lábamon, felborzoltam és megráztam a szőrömet, elválasztva egymástól a sárgát és feketét és lenéző pillantással odaálltak közéjük a vonalhoz és mentem.

Hirtelen minden csendbe fulladt és csak az a kép van előttem, ahogy ezernyi narancssárga csomagos hordágy repül a 11-esen, összevissza kuszán, egymásnak is akadnak néha, de futnak a kis görbe lábak, nem is látod őket annyira és csapzottak a szőrök, lihegés és horkantás hallatszik ide meg a felmérő nézés, néhol a dac akarata vagy éppen a könnyedség bakugrásainak toppanása, de ezer pötty lesz gyorsan az a szürke csík és a kutya nem törődik azokkal a narancssárga csomagokkal és még az a vagy harminc tengerimalac sem, csak én.

Én, aki nem vette meg sem a futócipőt, sem a pulzusmérőt, órám sincs még a hiányos kezemen, én, aki azon gondolkodik, élvezet vagy sikító menekülés, ha oda akarod dobálni a csomagokat a világnak, na nem is annak, hanem egyed egyedeinek és utána beülnél a sarokba szűkölni, hogy mi lesz, onnan lesnéd a következményeket tulajdonképpen mosolyt és meglepődést várva de nem tudsz szépen építeni pedig szembejött veled a feltétel nélküli elfogadás és a gyümölcsöző súrlódás és kell vele bánnod a hülye egymondatos vélt kommunikációd mélyén és nem is sárgafekete a szőröd meg nem éppen az a megoldás, hogy a narancssárga csomagokat egyesével kibontod, a nőknek valami egyenes táblát mutatsz kedves tartásból, a hímneműeknek pedig kivered a farkát.

Hiába agyalsz rajta zazie, amire megfelelő a 82-es út, arra rövid a 11-es.

Úgyhogy tűnés órát venni a hiányodra, külső élen futócipőt, tanuld meg milyen tervezni és élvezni a hegyremászás útját, milyen élménye van az egy lépésnek, érzed az idő minőségét meg és hallgasd a szívedet amíg dobog.