tizenkét Jethro Tull dalon túl és húszon innen nem akarok mai homály lenni, enyém a megvilágosodáshoz tartozó fénycső már csak papírban van.

a távkapcsolatok egy idő múlva vagy elhalnak, ha nem bírja a táv, vagy közel jönnek, ha nem bírja az ember.

ez így eddig összefüggéstelen pedig mindenben benne lóg a függés

hogyan mondjam el, hogy elment, itt maradt egy dermesztő üresség, kellett fél óra mire felengedtem, mire a gyönyörű húsa maradt a kezemben és a csípője mozgott a szemem előtt. hogyan mondjam el, hogy nyurga az ember, kemény férfiaggyal az izmok tetején, hogyan mondjam el, hogy imádom a birtoklási lázát, azt a feloldódást amit megengedünk egymásnak és a fene tudja mit, de a most jövő lebaszó telefont is, hogy pár óra múlva miért nem hívom és azt a hiányt ami átfordult abba a csípőlátásba meg azt a mondatot, hogy erre várt eddig mind egész életében, zutty...

aztán fuvolaszólóra nem mondom el, hogy mennyit ér a nem kívánt kívánás, a szembenéző alak szeme, a kategóriákba húzott nőre húzott vállrándítás, az illúziókra növesztett szintekkel szembeállított, futólag szült tapasztalat.

szóval legyen egyensúly, hullámlovas lába a billegő deszkán, aszalt paradicsom zöld szűrőben radiátoron, tizenhatodik Jethro dal, fél napos szerelmeskedés után gyorsan aludnom kell,

és táncolnom este.