Most meséljem el, hogy Zitakutty belefeküdt a legnagyobb dagonyába? Vagy azt, hogy találtam két négylevelű lóherét? A nagyobbat én szórtam szembe a pillantással, a kisebbik rámnézett. Vagy most találjam ki azt a pillanatot, amikor szembenéztem az egyik kedvenc emberemmel, ott szerelmeskedni tudtam volna vele de találtam két szőrszálat a lábamon, eldugtam a cipőm alá és okosan néztem? Csak annyit mondott ott hirtelen: Magával mindig öröm találkozni.

Kiszívott belőlem valamit vagy belémtett?

Tudod, egy időben virágzik minden. Tiszta egy gyűszűvirág a Dunapart, tele levéllel a nyárfa és lilák az orgonák. Van egy olyan fa aminek sötét bordó levelei vannal és kis csomagnyi sárga pamacsok ülnek az ágak végén.

Itt volt tegnap az irodában, bent ültünk nálam, lábak az asztalon, ő, a barátnője meg az én barátnőm is, éppen pénzt osztottunk, mint egy klán, ránknyitott a Móni és megállt a növésben. Aztán csak annyit mondott ez az ember, hogy kívülről nézve éppen
milliós tételekkel futkozik a fekete sportautójával, az utolsó fél év összes fotóján legalább három nő omlik a vállán és éppen a nyári vitorlás pénzeket szervezzük de semmi nincs rendben körülötte, ha belenéz magába.
 

Ugyanilyen volt az, ami a legrosszabb.

Minden egy időben virágzik.

Van amikor tudok olyan lenni, hogy mindenkinek örülök, de én tudom,
hogy a falakon nem engedem be őket, nem érinthetnek, nem érhetnek
hozzám és nem látnak.

Egy elbaszott házasság és a körülötte növő kapcsolatrendszerek
megnyomorítják az embert, megeszik a nőt és nem igaz az, hogy a
mocskolódó időszakot racionálisan fel lehet dolgozni. Még mindig nem
mondhatom, hogy vége. Hiába bizonyít magának az ember lánya, hogy
életképes, tud élni és gondolkodni, tenni és megoldani, valahogy
bennemarad a bekalapált értéktelensége, az alkalmatlansága és nem
múlnak el nyomtalanul a dühból, irigységből vagy a fene tudja miből
ráolvasott genyóságok karcolásai sem.

Nem korrektek az emberek és én sem vagyok az, csak talán más mértékben nem.

Van bennem egy olyan, hogy ilyen vagyok, fogadjanak el így, rá is játszom a csakazértist, bárki közeledik hozzám, azonnal felveszem a hőssárkány szerepet és vigyorogva valami önigazolásként szembetologatom a kis negatívumaimmal, ráadásul pont azokkal amiket én
sem szeretek és zavarnak.

Na ezekkel kell kezdenem valamit.

Bosszant, hogy lyukas a kanapém de az istennek nem varrom meg vagy cserélem le.
Bosszant, hogy egy időben virágzik minden.
 

Vágyom olyan szintű kapcsolatokra amilyenre nekem van szükségem, de
nem teszek érte semmit és még meg is magyarázom, hogy nincs olyan és fellsőbbrendűségem műérzési közt lesek ki a fejemből és kész.
Aztán a racionális cselekedetekkel elfedem magam és megy az idő.
 

Tudod, arra jöttem rá, hogy én kettesben akarok magányos lenni,
kettesben akarok szabad lenni, kettesben akarok egyéniségek lenni,
kettesben akarok remete lenni, megosztott lélek vagyok, egy léggömbbel
akarok találkozni és léggömb lenni mellette.

Natessék.
Ilyen az ami már annyira nem rossz, csak nehéz.

Ide még két vonal való, a racionalitás logikája, az ebből kinövő prostituáltságérzés, hajjaj, a mérték és egyensúly na és az éniskicsiéhessimogatnivalógondosirányításravágyó tűzgömb vagyok. Vagymi.

Mos a mosógép és tudok pislogni.