Most amikor felszedtem egy se nem narancssárga se nem rózsaszínű szirmot és kurvajó seggem van a fekete-sárgámban és tudok örülni a sima bőrömnek is, rájöttem, hogy partnerhiányom van. Na nem csak az a serózsaszíndesárga szirom volt a tettes a fene nagy felfedezésben, hanem az a házközeliség amibe este beleképzeltem magam és az a félelem ami elkapott ott bent ülve ugyanaz volt, mint régen egy pomázi lakás majdnemmegvételekor. Tök ugyanaz az érzés szakadt rám.

Hozzá rakódik pár furcsa arc és a tegnapi magyarázat: figyelj, én nem ehhez szoktam hozzá, úgy éltem és nőttem fel, hogy mindig kombinálni kellett, meghallgatni ezt is azt is és összerakni belőle, mi az ami van. Furcsa, és nehezen hihető, hogy te egyenesen kimondod és úgy van ami van.

Csak néztem bambán, ez olyan bonyolult? Ezért szeletelek én szikével minden mondatot mert nem értem miért nem érthető és egyértelmű az, amit én mondok, miért nem ér le mások agyába, miért nem mozdulnak ha azt mondom menjünk oda ahova ő vágyik menni és azt sem értem, ha valami fontosnak látszik ki belőlük, azt miért nem teszik és élik meg? Ezért értik félre az én közeledéseimet alanyok, mert nem feltételezik belőlem az önzetlenséget azokban a dolgokban ami kipottyan a kezemből és nekem nem tényező de nekik kombinálásra okot adó félelemgyártó vagy akár kötöttséggondoló baszás?

Ehh, nem igaz, nem vagyok önzetlen, partnerhiányom van. Csak nálam a partner nem azon a síkon működik, mint azoknak, akiknek ferdén csillogó szemmel felkínáltam. Nincs szükségem támogatóra, nincs szükségem irányadóra, nem kell helyettem eldönteni semmit, senkinek nem akarom kisszekrénybe dugni a szabadságát, az egyéniségét sem szeretném jégkockákká fagyasztani és mondjuk túrós tésztát sem fogok legyúrni a torkán.

Volt bennem néha az az érzés, hogy vannak olyan emberek, akiknek ez így ebben a csomagban fontos lehet, de nem. Azok a síkok működnek bennük amiket én nem figyelek. Úgyhogy ennem a rózsaszínnarancssárga szirmos kurvajóseggű órában szembenézek megint azzal, hogy partnerhiányom van, kielégítetlen agyi hullámaim, hiányzik az a kép amikor a létrát négy kéztől megy odébb és a favágó a tüzem mellé, akinek az a fontos, hogy süljön a hús.

Bármilyen minőségben.