Jóban vagyok én veled te eldobált betűhalmaz és egyfolytában a mostani állapotomat akarom kis formákból összerakni. Nem jut eszembe más megint csak a kígyó, a kis bőrelhagyásával, talán maradhat bennem a vegetáriánus keselyű és egy rőt kölyökmacska is, akinek épp a hasát csiklandozzák.
Nakérem, ha szavakat csinálok belőle akkor itt a nagyarcúságom, a flegma vállrándítás, itt van most a mindenség tudása amiben nem éppen kijelölt utak vannak annak, aki rájön, hogy nem csak kijelölt utak vannak. Nekem.
Bezártam. Érzem. Szeretem ezt az állapotomat amikor jóban vagyok magammal, tudok egyedül lenni, tudok magamnak élményeket szerezni, látok, érzek és megélek és éppen nem akarok mindenárom valakivel megosztani ezt és nem húzkodok bele senkit. Még azzal a tudattal is jóban vagyok, hogy a mai reggelt nem úszom meg vasalás nélkül.
Undok is vagyok, néha rúgok és harapok, ami nem is lenne baj, csak nem mondom el miért és azt sem, hogy egy folyamataimban éppen hol állok, talán nem is gondolja senki, hogy ez nekem egy folyamat és nem ugyanazok a patakbalépés helyei, nem vagyok ugyanaz egy másik pillanatban az már a másik pillanatnyi zazie. Lepke. Szőrös lábú csíkos szárnyú lepke, legyen narancssárga fekete, mert éppen narancssárga vitorlásdzsekiben szambázok itt a meztelen testemen plusz fekete hóbanfetregnőnadrág és tudok nekik örülni. A meztelen testemnek is, slussz.
Furcsán érzek én most, nézek egy celluxdarabot a plafonon, valamelyik ripityomból maradt itt talán de ez csak a ragasztó, a dísz elillant a gyorsan láthatóan kezelhető semmibe, valahogy a perifériákról akartam írni de csak a magban ülök és egy méterre tőlem lebegnek a szőreim, nehéz ezt elmesélni és lehet, hogy nem is akarom.
Valahogy kimászott belőlem ez az anyáskodós szeretet bárki felé, tegnap háromnyi pofon jött szembe igazolásul, hogy nehéz lesz ez így, de már régen bajom volt vele, meglepődnek most egyedek és nem könnyű kezelnem a megszokás lelkiismeretét és azt, hogy a népek alapból támadnak és követelőznek ha nem azt kapják amit megszoktak vagy amit éppen elvárnak tőlem. Három. Köszönöm szépen az eddigi lehetőséget az összes arcomatismerőnek, ezentúl nem élek vele, mondjuk még mindig kiprovokálható belőlem, de alapban kihalt, a provokációkra való reakcióimra pedig mérleget készítek, azonnal és azonnal, jó ez nekem vagy nem éppen és talán megmenekülök azoktól a szar érzésektől amikor zöld takonynyi csalódás nő bennem és sarokbaszorítva robbanok.
Tulajdonképpen már csak azt kell megfogalmaznom így terápiás jelleggel mostazonnal, hogy ugye morogtam tegnap a félinformációkból elméleteket gyártó népek láttán, aztán rájöttem, hogy mindennek van másik fele, csak éppen nem mindig teszem a fehér mellé a kéket csíkosan, hogy igaz, hogy a kicsomagolható embereket lelépem, de csak akkor ha nem találok ott benne csak lapozhatót, aztán a tenyérben dobálható örömök ugyanabban a tenyérben dobálható örömök lesznek ha megfogni akarom, ha nincs benne további kicsomagolható, ugyanúgy nem éppen érdekes.
