Vannak évek amíg mint a tank elmentem a tükrök mellett.

Most ne csak azokra a foncsorozott izékre gondolj amik ugye lehetnek bármilyen felületű fényvisszaverő tárgyak, hanem ide veszek minden visszajelzést, adatot és képet, a sajátomat és amik szembejönnek. Ha szembejönnek.

Aztán vannak olyan pillanatok, időszakok, percek órák, amikor csupa tükör az élet, csupa beszívás, megszívás és elszívás, csupa visszacsatolás és értékelés, valahogy kirajzolódnak a homályból pontok amikből tények lesznek, képek és tulajdonságok, viselkedések megszokások és rajzolatok.

Tükröződő időszakom van.

Értékelő, felmérő, szembenéző, mérlegelős, észrevevős és elfogadós.

Nehéz.

Bevallom nehéz nem megsértődni, nehéz értékelni, nehéz elfogadni és nehéz a szép képekhez büszkének lenni.

Kibújni a saját magam alkotta képből, a saját magam defektes és helyénlevő értékítéletéből, a félrecsinált, a múltbólmaradt, a jelenlegi visszatükröződést nagyon nehéz élessé tenni, talán nem is megy tökéletesen, sőt, biztosan nem.

Ugyanolyan nehéz elfogadni a lemaradt és elcseszett dolgokat, mint számbavenni az értékeimet és eredményeimet.

És ezek csak a tükrök, amik egyszerűen képeket vetítenek rám, nekem, éezzel dolgozni kell, nem egyszerű a montázs, melyik kép az enyém, melyik nem érdekel, melyiket akarom és mi az ami nem én vagyok, kell és nem kell.

Mert csak tükrök.

Megfésülködöm, jó?