Akár hívhatjuk Móninak is, de az biztos, hogy kivirult. Fokozhatom, talán még az a mondat is idefér, hogy most érett be. Vörös rúzs van a száján, tánclépésben közlekedik és benne a szemében az a tűz, amit az életszag okoz.

Tulajdonképpen azt csinálja, mint amit én akkor, ezerrel pasizik, gyújti a figyelmet, a szeretetet, a vágyódó arcokat, könnyed, lebeg és töltődik.

-Na ez az akivel kefélni fogok, nagyon férfi, aztán itt ez a másik aki szerelmes, nézd idejött, hogy nem bírja ki a látásom nélkül vasárnapig és a hangját hozta, helyettesítsen, ha éppen vágyom rá vagy hiányzik. Aztán itt van ez a kis publikus rendesember, aki rendesen fontolva halad.

Közben az exe éppen látleletet vetet az edzésen szerzett foltjairól, amik történetesen kékek és van bőr a képén előlépni, hogy megverte az asszony.

Hát.

Szóval az a majd tíz évvel ezelőtti időszakom nekem is eszembe jutott ettől benne ezzel a kis furcsa kapcsolattal, ami nem tudom minek nevezhető, de kapcsolat maradt.

A kissrácot mindig is kissrácnak hívtam, egy jelzővel amit nem írok ide, de olyan emberke lesz volt és marad, aki nyomot hagyott bennem, vagy éppen nem radírozta ki a jellegtelenné maszatoló idő. Atomkissrác. Nyolc éve ismerjük egymást és le merem írni, hogy ismerjük, pedig sosem merültünk lélekmarcangolásba, ezer éjszakát dumáltunk át virtuálisan, néha eltűnt ő, belenézett a világba, néha meg én, mert belebújtam magamba.

Fogorvosnál voltam éppen amikor előkerült vagy öt év után egy sms-sel, ugye belapátoltam a korszakos vaslap alatti rendszereimbe, oda ahova egy időszak kapcsolatait, ha egy időszak lefutott akkor gyorsan lehegesztjük, de kibújt belőle és szembeköpött azzal, hogy sokszor jutottam eszembe, az anyakurvacombóm kurvarésze és talán az anya is, de eddig szemtől szembe sosem mertem találkozni vele. Vadabb és vadabb vagyok.

Talán nem akartam azzal szembesülni, hogy vadabb és vadabb vagyok.

Azzal sem, hogy nem vadabb és én nem vadabb vagyok.

Mert annak szaga volt mindig, hogy tisztában van az egyszemélyes öntörvényűségével, összerakta a maga világát, ki tudja mondani azt, ami nem ő és képes tanulni azoktól, akik őt erősítik.

Képes tanulni magáról és atomra összerakni azt, ami benne van és kidobni azt, ami nincs.

Hopp ez így nagyon kemény és céltudatos gazembernek látszik, de nem az, én tudom.

Szóval ez az este többet ért hat pszichobácsis egy óránál, ingyen, kapva és megélve.

Elég furcsa helyzet az, ha a leggenyóbb üzleti okosságodtól kezdve a legdugottabb testi fantáziádig képben levő ember, akiről azt hiszed, világ életében az összecsapott virtuáis pillanatokon nem lép át, egyszercsak ott áll előtted.

-Két nagyobb beruházás vár rád, vegyél egy pulzusmérőt és egy rendes futócipőt.

A kissrác nekem kissrác marad, imádom azt a nagyorrú agyát, szeretni fogom az egyenes mondatait, azt, hogy kimondja amit akar, az odafigyelését, azt hogy a hájam nem léptékes és ilyen izmos a lábam, ilyen ez.

Nekem, a jelen állapotombeli kis lélekpofozónak nem a tettek itt a lényegesek, hanem a felvállalás, bevállalás, valós cselekedet, szembenézés és a viselkedés rendszere. Ez volt a tét és élvezem.

"Vártam már rá, hogy így találkozzam veled."