Tulajdonképpen a széllel kezdődött mindez.

Csak novemberi szeles verset tudok de eszembe jutott a

Bár a tavasz csókolta meg a pocsolyák közepét, pókhálót hagyva a behúzódó cifra széleken és sütött a nap.

Az egyik nap.

Valahogy meg kellene fognom azt az erdőzúgást, és a másik mondatot ami bevillan: „Eltűnök, mint erdőben a vadnyom „.

 

Tulajdonképpen valahogy úgy történhetett, hogy a nyikorgó faóriások lecsúszott szemű klubja összehívta   a manókat és elmondta nekik, hogy két fantaszta ember töri a sarat a felségterületükön, végre jöttek valamiféle nézők és akkor most, kedves és gonosz manócskák, vessetek be mindent amit egy tavaszi nap címkével találtok a díszletraktárban, szívecskéim igyekezzetek.

 

Ez a két ember nem egymással jött hanem egymás mellett és más-más színielőadásra vágynak.

 

Szóval jó és gonoszka manók, adjatok nekik méltóságot, tiszteletérzést, dobjatok olyan hegyet feléjük amin testlábakat érezve kell átmenni, köpjetek eléjük pocsolyát, ahol gondolkodniuk kelljen megoldáson, mutassátok meg a mi birodalmunk mindent elsöprő erejét, had érezzék milyen kicsik ők és milyen hatalmas zúgás van a ti kezetekben, adjatok felismerhető és ismeretlen hangokat oda, ahova csak felmásznak és terítsetek ki térképet a napban és ott, ahova bevillan.

Játszatok az ezerméteres cérnára fűzött levelek táncával nekik, énekeljen ott az a lusta kanyartölgy valószínűtlenül magas hangokat, de mutassátok meg a halált is, az erdő sebeit és a faromokat.

 

Legyenek érzéseik.

 

Mert ez a két ember élményvadász.

Keresik a félelmet, a hatást, a milyenséget és az egyensúlyt.

Féljenek, csodásodjanak, örüljenek és szomorodjanak, rakjátok rájuk a meghatódás nedvességét, a szónélküli feloldódást, a ráhagyó figyelmet, a magánakhagyást és fessétek ki nekik meseecsettel a messzeséget és kontúrozzátok százszínűre a megfogható „ott” sokárnyékú rajzait.

De ne húzzatok szálakat kettőjük közt, ami van azt is nyírjátok el szépen, mert mind a két érzéskereső egy-egy nyitott golyó és most éppen azért közösül erdei manókkal mert így magával találkozhat, de közben mindegyik tudja mi az, amit akivel helyettetek megélni akar, lehet, hogy ugyanitt, ugyanezen a vadlesen vagy éppen abban a domboldalban.

 

Nem egymással jöttek, hanem egymás mellett.

 

Szóval voltunk erdőben túrázni, elmentünk egy ideig egyenesen, aztán balra, aztán ugyanazon az úton vissza és jó volt.

 

Nem voltam kedves, néha talajtalan fölényesnek éreztem magam, nagyon nem voltam nő és mosolygósan rideg vagyok kifelé.

 

Belül nem.