Tulajdonképpen most is egy kavalkád van bennem, kusza rendszertelenség amiben erőszakkal akarok rendet teremteni. Nagyon furcsa dolgokkal találtam szembe magam, például azzal, hogy simán felöltözöm úgy, hogy csak az a tény van az agyamban, hogy van rajtam pont olyan ruha amilyen kell, aztán valami olyan is megdöbbentett a napokban, hogy sosem figyeltem magam és sosem kezeltem folyamatokat. Azt látom, hogy az anyagi cuccom sem volt az életben sem rendben, vagy sok volt vagy kevés és megint itt az a szó ami szembeköp: folyamatok. Vehetjük ezt a lakásom állagára is, vagy egyáltalán a csorbultnak érzett nőségemre és a kapcsolataimra, a társadalmi helyemre akár úgy is.

Ezért baszkodom én olyen könnyen a vaslapot és ezért ugrok neki minden feladatnak, ötletnek embernek azonnal könyékig.

Türelmetlen, felfűtött, következetlen és kitartásmentes vagyok. Naja.

Folyamatok...a maguk finom törődésével, a kis közvetett és meggondoltan közvetlen információjával, a kommunikálás érzékisége, szóval van mi hol legyen.

Azon gondolkodtam pont, hogy mennyire könnyű úgy írni, beszélni, hogy általánosságban, az emberek mit csinálnak, mi ilyenkor a szokás, mit látok, úgy is fogalmazunk sokszor, hogy sokan akkor meg ugye a többes szám. Itt is.

És mennyire nehéz azt mondani, hogy én így csinálom, én így gondolom, ilyenkor én ezt érzem és ebben az esetben én így teszek, vagy ezt fogom mondani.

Valahogy távolságok vannak körülöttem, amiket nem szeretek most. Legszívesebben odacsapkodnám a nyers mondatokat, ami úgy sarkosan belémzúgott, de közelséget nem lehet kényszeríteni provokálni sem, azt meg nem hiszem, hogy megoldásként megint a vaslap kellene azzal a ferde tudattal, hogy majd a msáik tökéletes lesz, olyan amilyent én vágyom és gombnyomásra elémterem.

Nehéz.

Szükségem van közelségre, amit ilyen hirtelen emberek félreértenek.