Tudod, amikor a kis egymásra épült családi vállalkozásunk becsődölt, egy időegységnyi csodavárás után minden pozícióra pályázni kezdtem, ahol írni-olvasni tudó embert kerestek.

Aztán ketten lettünk egy beosztásban, a klausztrofóbiás Tibi és én. Szerettem ezt az embert, a nyugalmát, az emberségszagú nyereségvágyát és azt a tudatot benne, hogy képes bevállalni amilyen ő és azt, amit megélni akar. Képes volt elémállni azzal, hogy ő nem tud utazni de sajnálja a feleségét és a lányát, elvesz tőlük valamit és vigyem el őket oda, ahova én fene nagy szabadságomban megyek, rámbízta a családját és ette azt amit magának vetett a sors, halat és kenyeret.

Tudod, amikor rájöttem hogy elcsúsztak a saját értékrendjeim és újra kezdtem zenékbe menekülni csak annyit szólt csendesen: gyere vegyünk neked egy zeneszerkezetet, neked most ez kell, szerelmes vagy belé, belekapaszkodhatsz az életedbe, az érzéseidbe, leszek a kezesed és jött velem boltról boltra rendesen.

Egy kurva vasam nem volt. Csak a két gyerekem, a kivirágzott lelkem és a Tibi hite, hogy nekem ez most kell. Kellett. De akkor sem tudtam alkudni, nekem a legszebben kidolgozott üveghangokra volt szükségem és az akkori finom zeneszerkezetekbe szerettem bele, csak nézett a boltokban, hogy hova megyünk és ne ébresszen bazdmeg, ne villogjon nekem, szóljon a legkisebb effekt is tökéletesen teljesen. Nem tudta ő, hogy milyen fülem van, hoy nem lehet betömni félhangzásokkal és veszélyes vagyok zeneileg, ha élvezem. Ez volt az első önálló vásárlásom extől mentesen, ez volt az első saját élvezésem, az első öncélú döntésem és az első felelősségvállalásom.

Tudod, talán a Loksi album ment rajta először, én ott ültem barackszínű hatcentis szönyegpadlón és bőgtem, ahogy szólt, szerettem magam és talán ott kezdtem megtalálni azt, ami én vagyok újta, az elcsúszott értékrend közepén ülve egy bugyiban és kócos hajjal, hálásan és teljesen.

Most van az, hogy kidobtam a cd lejátszót.

Hmm egy ideje nézem az asztalon, legyilkolta a fogyasztói társadalom fejlődése, kinőtte a kor, kinőttem én, vihar előtti csendben lebattyogtam vele a kukába és néztem.

Megéltem.

Azt, hogy itt és új vagyok.

Szeretem.