Mindig olyan szembeköpős odacsapkodós bejegyzést akarok írni magamnak de ugyanolyan mindig elkap a szégyenlősség, a meztelenség félelme és csak prüszkölök a kis frázisaimban meglehetősen értetlenül és bénán.

Szóval amikor az egy szem őszibarackot eszem meg hatvankét darab sárgabarack mellől és fogy a málnapálinka rendesen, akkor mindig fene nagy racionális fogadalmaim lesznek. Mindig bepótolni szeretném életem elbaszott cuccosait és valami extra sebességgel pótolni magamat is a ki nem mondott szavakért.

Hjahh ez már megint pátoszos rizsa és megpróbálom magam odapofozni a falhoz, mondjuk keresni egy angoltanárt, összerakni a mézeskalácsház álmomat, elolvasni az elolvasandókat, meghallgatni a beleülős zenéimet, mondjuk ehhez végre megcsináltatni a mélynyomókat vagy venni két másik tisztességes hangfalat és már olyan racionális feladatsor lesz az egész, hogy ilyeneket beleírni, hogy kérem szülnék egy fiúgyereket pl, vagy vigyem már vissza a kis fenekem az egyetemre nincsenek is benne és futkoznék időben gyorsan előre és vissza, nem akarok egyszerűen ülni a hegycsúcsváró csend szülte semmiben.

Tulajdonképpen a feloldozást várom. Azt amitől lehullanak a bogok a kibaszott kötelekről és életet lehel a lábaimba, azt ami megfogja a mellbimbómat és nagyot csavarintva sziszeg szembe zümmögősen és azt amitől elszáll a vatta az agytekervényeim közül, éles leszek és kontúros csibe, belehúzott nagy szénráncokkal és mesélek neked majd arról ami fenségesség én vagyok.