"Megértési kísérlet... Ilyenformán hit... Ilyen formán valami, amit én úgy fogalmazok magamnak, hogy látom, de nem tudom csinálni...
Viszont ennél jobbat még nem találtam."

...mert elmondom azokat az érzéseket amik bennem vannak úgy, hogy újra elolvastam, néha nem néztem meg minden összefüggést csak ahogy én veszek magamhoz valamit képben nézem úgy ahogy van, felemelkedik és spirálban forog gyorsan felém, bebújik minden lyukon de nem adja oda a földreszegezett értelmét csak úgy morog és zümmög, keresi a helyét, a kis üres lyukakat a szivacsos szerkezetemben és ahol helyet talál beleül és elalszik.
Megvárja szépen, mikor veszem elő, van amikor nagyon sokára lesz ez és le is kell porolnom de van amikor egy szösszre kiugrik elém és vezkőzni kezd.
Egy gondolatsor sosem lineáris és sosem irányul egyfelé. Van iránya de változó, beletorkollanak mellékutak, ráesik a hó, vagy szétfújja szél, megáll valahol árnyékban vagy éppen szenved attól, hogy egyenes lehetne de nem az.

Miért gondolsz belém ellenállást, mitől látod az anyagi való megtestesítőjét kis kusza világomban?

Tudod, ahogy elolvastam, az általad képembe nyomott szó jött elém, tűzfényben: kinyilatkoztatsz...fennsőbbrendűséggel, kioktató hangsúllyal, a megtért vándor oltárra festett tapasztalatával, nehéz az érzésemet leírni mert csak szokás szerint érzem és nincsenek határai, íve van és a gyomromban egy éppen ehhez összeállt halmaz, de akkor is oltárképnek látom aminek a megalkotása félelmetes élvezet lehet de kopik rajta az aranyozás.
Nekem egy másik szó is bevillant, onnantól, hogy metafizika vagy már megint bújnék vissza előle a kis megnemnevezendő és nem kategorizálható megfogalmazásaimba, de számomra ott pofonként jön a szó: egyensúly.

Mit kezdjek azzal az érzéssel, hogy az írás alapján,egy belső kidolgozott, megélt, küzdelmeiben gyönyörű egyensúlyban élő embert vélek látni de folyamatában benned nem azt látom.

Mit kezdjek azzal az érzéssel, hogy ez a tovább nem hoz békét csak esetleg megértést, nem hoz megülepedett bölcsességet csak okosságot és nekem sosem volt a felfogásommal, az értéssel, a tudással konfliktusom magamban, nem hiszem azt, hogy ha többet tudok, az egy mérce és akkor jobb szebb vagy éppen zöldebb vagy sárgább ember leszek. Eleve benne van a mihezképest vagy kihezképest ami nekem nem volt sem cél, sem motícáció az életemben.
Maradok az egyensúlykeresés illúziójánál, elfogadom a változás illúzióját, néha félek tőle pont azért mert tudom, hogy minden változik és néha megrémít az ismeretlen, néha bízom magamban és kitárt mellel megyek a szélnek szembe, megkísérlem az anyagi és törvényekbe szedhető valót ugyanúgy kezelni mint minden mást, ismerni a korlátokat de érezni, mi van azon túl, tudni, hol lehet a rácsok közt átugrani, álmodni a sarokban ülve hab felhőket és zsigerből érezni mindent, ami van és valamit, ami éppen nincs.
 

összhang
 

...és számomra sosem az a kérdés, hogy értem-e hanem az, hogy abból a sok mindenből amit értek, mit tudok megcsinálni.

...szerettem volna összecsiszolni a Te tudásoddal

mert minden érdes felületnek simító hatalma van