Hát ez itt kérem még nem lesz éppen bebújós bejegyzés és éppen egyértelmű sem, furcsa érzések keverednek bennem, szélsőségesek, a saját hülyeségemről, az értékrendem elcsúszásáról már megint, hiszek benne, hogy semmi sem véletlen és éppen itt az ideje, hogy kilépjek abból a semmiből, amiben majd egy éve heverek. Jöhetne az, hogy nem tudok a fenekemen maradni és majd-majd elkap a mások cölöpverővel földbe döngölése, mint vágy, jön belőlem most az összehasonlítás is rendesen, meg az a tudat, hogy ez nem az én utam, nem az én pályám, ha röp ha nem, tisztán tudom és mindig is éreztem csak elkapott valami baszom hév mert azt gondoltam, hogy ilyen egyszerűen meleg is lehet az élet.

Undorodom attól, ha valaki csak sérteni tud egyszerű fegyverekkel, abban nincs semmi élvezet és nincs benne tartalom, tartás és gondolat sem, még az eszköz is túl egyszerű, talált bot vagy éppen véletlen információ, lehet bele kapaszkodni de nem érdemes, sértésnek csak abban az idegállapotban tűnik, amikor éppen azzal küzd az ember, hogyan menjen le abba a világba ahol anyagból rajzolják az elfogadás feltételeit és kérdőív egy ember, ahol a tények sarkosak és szélük van, festett szélük odaragasztva a lapra, ahol néha felfeslik és felpödrődik a szegély és a képzelet teszi csak oda, ahol van.

Néha alánézek. Csúnya ragacsos szürkesárga csíkok vannak ott, elvesztették a tulajdonságukat a hatalmukat is a papíron és csak úgy vannak, megmagyarázzák, hogy fontosak voltak valaha és ők aztán ragasztottak, azt álmodják van valami amitől újra rajtuk a papír, de nincs, nincs vissza csak előre és aki benne van a vanban az csak pontoz és nincs benne az az öröm, amit most nem tudok idetenni mert azértse.

Nem tetszik nekem ez az elcsúszott szerepem, azt hiszem ezen tekerednek az idegszálaim, a misztikum a misztikumé, az összetett mozdulat az összetett mozdulaté, nem tetszik az a kép amit magamról festettem, mert csak egy szeletem és túlspiráztam csupa áldozatkész odaadásból, szeretném nagyon konkrétan idetenni, hogy amiből kiesik a varázslat abba cserélhető szereplősek a valóságok, bár én imádom a varázslatot és szükségem van zöldhajú manókra, de eladtam ezt az örömömet egy tál lencséért és most jövök rá.

Na ez fáj, kérem, a saját hülyeségem, hogy elmegyek a sárgarépa irányába, mint az a bizonyos szamár.

Pedig annak a répának nem kellene örülni, amelyik a semmi szélén lóg egy göndör hajszálon, nincsen levele és nincs gyökere, lepucolták már a héját is és arra fújja a szél, amerre a tökök laknak, mert valójában a héj alatt tök, mindjárt gömbölyű is lett ahogy keretét vesztette én meg azt hittem tényleg sárgarépa mert szerettem a színét és azt a kanyont ami felett lebeg.

Nafaszom, nőiesen, tulajdonképpen angolórán jöttem rá, hogy valami ködös szar van velem, hol van itt az a nő, aki vérből nő és nem siránkozó idegpicsa, mi a fenétől kattanok az összes zavarosagyú kiegyensúlyozatlan senkire,  isteneket keresek agyakban aztán rádöbbenek, hogy csak nagyot fingó emberek, pedig azt látom most, hogy a nagyot fingó emberek közt laknak igazán az istenek.

Nem tudtam odafigyelni. Nem. Sok dolog van, amira egy ideje nem tudtam odafigyelni, elszálltam valami kurvanagy ködbe, amiben úgy szépen ellebegtem, nem fogtam meg senki kezét és akik az enyémet fogják, azok sem tudják, mit fognak éppen, a ködöt vagy az ujjam végét szöszmösz módon teljesen. Azt az ujjam vágom le, amin nő a körmöm és nagyon gyorsan kipofozom magam a ködből, baromira fáj, mert kényelmes volt és langyos élvezet, azt hittem találtam valamit abból ami én vagyok de ez nem igaz, mert ami én vagyok, azt csak magamban találhatom meg.

Csalok. Csalok akkor amikor olyan kezeket fogok amiben nincs semmi, becsapom magam, mert azt akarom beletenni ami nálam van, nem fogok ezentúl sem a realitás földjén üldögélni, eddig sem ott ültem és ne verjen senki orrba vele, köszönöm, nem kérem. De csalni sem akarom magamat, utálom azt is, hogy azt a részemet nyomtam, ami hasonló nyomor és túldimenzionáltam az egészet, pedig én már nem úgy kezelem, hogy bennem él mert megszöktek a nyavaják csak a tetű együttérzés része maradt, most lehet, hogy pont arra volt szükségem, hogy kitegyem őket valahova az ablakba, megszabadultam egy-egy részüktől és ez a szerep elveszett, beleért a megértés kipipálós hullakamrájába és majd elégeti valaki a többi szeméttel együtt, ha ideje lesz. Milyen kurvajól illene ide a :leszend-

Az ami maradt, az cserélhető. Varázs nélkül minden, mindenki cserélhető. A sanyifiúval szerelgettük szét most azokat a gondolatokat, hogy táncolni becsípve nem szabad. A flow-érzésnek ott kell lenni az életemben ahol megvan, ahol megteremtődik teljes valóságában, ahol kikényszeríti a környezet, jön egy ember hatása mellé esetleg, ahol benne van az én koncentrációm, esetlen tudásom vagy hívhatjuk akárminek is, de stimulált helyzetekben öncsalás az egész, magamnak gyártott illúzió, ami néha kell, érdekes, érdemes és megéri, de az nem az, aminek szánom, öncsalás vagy menekülés abba ami valójában nincs meg, nem azt mutatom kifelé amit megélek hanem felspirázom magam egy olyan érzésszintté amilyen szeretnék lenni én vagy akárki más, zöngés vagy zöngétlen.

Naszóval. Necsaljzazie...

Jön a kiosztás magamnak a holnapi nagypofon elé, csinálj leltárt abból amit egy ideje nem éltél meg, tedd el azokat amiket viszont megéltél a sufniba és ne képzelj bele olyan hatalmat ami ott ugyannincs de vágysz rá és szépen a kis stimulálásod majd tökéletes szerkezeteivel megteremtetted, aztán köszönd meg szépen az eddigi jóindulatot, amit akárhogy hívunk de számodra kezelhetetlen mert nem ott a helye ahol van és ez is a nagycsalás része, ne akard megmagyarázni másoknak, hogy ez így van mert nem is érdekes, ne akarj útmutató lenni annak sem aki kéri, ne nyomd azt a feledet ami nekikvaló olyanoknak akikről tudod mit várnak, tedd le azokat a dolgokat az asztalra mik neked saját magadnak fontosak és hidd el, hogy ami neked kell, azt azoktól megkapod, akitől mondjuk nem kéred.

jahh és térj csak vissza ahhoz a hitedhez, hogy az elfogadásban nincsenek szeletek.

Az már az elkötelezettség félelmének éppen cifra vagy nyers kőből font szerkezete, ami gyorsan kilátszik, csak egy ideig nem hiszed vagy éppen benne ülsz a ködben és nem veszel róla tudomást, mintha nem lenne. vedd észre, hogy az csak egy kurvajól megcsinált szekrény, nem bástya és nem várudvar, örök darab és kidobták a kulcsát miután meghalt a favágó, az asztalos és a szekrény tulajdonosa is már mérget evett.

Idő.

Nacsók.