Nem tudom, hogy szarul vagyok vagy nem, de nem hajlandulok megbetegedni, meglátom megint mennyit ér az akaratom és hogy marad a víz felett a fejem. Rátettem egy lapáttal a tegnapi táncolással, bugyogóigvizes állapotig tekertük, ami majd három hetes fegyelmezetlen ünnepi kurválkodás után azért hab testileg megviselt. Na ez a nyavajáskodós részem, de tényleg bugyborékol a fejem, kisgörcs van a lábamban és a rámnőtt szemek nem éppen a szerelemtől égnek hanem akármitől, ami most nem kellene.

Már beengedtem magamba vagy két napi gyomorideget attól, hogy megint nyakló nélkül vadulok meg, besürítettem az életet rendesen, be kell vallanom magamnak, hogy hétfőn olyan másnapos voltam mint a disznó és szégyelltem magam magamnak, gondoltam most jön az a fogadalom, hogy anyukám, többet nem iszom. Még szendergő dumálásban sem, ásni megyek vagy tyúkot fosztani, bal lábon állnék inkább négy órát vagy éppen tücsköt szedek, de jó leszek és habmentes egész, mert kisoroszlánok vadul őrjöngtek a fejemben.

Valamiért a szűzkurvák vették át a kisoroszlánok helyét és a kis genyóságom szakadt le megint belőlem, sztrájkilag tömény véleményem annyi, hogy szakszervezetileg vezetik meg ezeket a kormánytekergető izéket, globálisan nézve gáz, de soha senki nem néz itt semmit globálisan és szépen megtanultam én már, hogy a végeredmény számít, közben dadoghat mindenki azt amit akar, ha nem nézed felülről az egységeket, elpucolnak téged a részletek.

Naszóval, két napja még úgy éreztem, hogy belassult és szöszmösz az életem, majd belepusztultam abba tegnap, hogy lassú, tökölős, türelmet és pontosságot tőlem igénylő melót nyomtam, bele akartam halni, de kell és tettem, nincs kész, annyira ne bízz bennem de halad és még tényleg szenvedek. Aztán a gyorsított ügyekbe nem mertem beleállni, mennyivel könnyebb minden amíg pofázni kell csak róla, de megint kezdek küzdeni az idővel, ez a kurva időtényező az, amitől zazie mindent lassan befejez.

Szóval vasárnap megyünk síelni, a kölyök röpköd az új sícuccától, szobasarokban lécek és előkerült a kékkabátos egykori csókom a hülye mondatával érdekes módon tegnap, valamikor ő vágott képen azzal a parázásszelettel, hogy ennek hol a széle mi a határ, gondolkodtam-e azon, hogy elmerüljek stresszben vagy vonalat húzok és megyek a lejtőn vele, a pingvinjárású kék kabáttal lengetve a seggemet.

Nahh ez már megint rendes naplónyi cucc lesz, kedveseim felkeltem, megmostam a fogsorom és ástam menekülőutakat a lakásban, majd emésztem a lacipasi telefonját amikor lebaszott így hirtelen, hogy azért hívtam fel mert nehogy én ne hívjam és nem azért mert rá gondoltam és kellett, érdekes lesz ez így de tetszik, nő a reálértéke nekem.

Egy könyvet sem fogtam kézbe.

Vagyis igen, odébbtettem.

Aztán amikor kihúztam magam az esti társaságból hazajöve kurvanagyot aludni, akkor elagyaltam azon, hogy parázok a gyorsítástól és már a többieket hallva lassú vagyok, még mennek együtt csavarogni és fél tizes randikat mondanak le, megölelt az a lány akinek az arcára még nincs ez ráírva de én voltam az aki hazamegy a mamájához, na nem ahhoz de valami ilyen lett tökvizesen széttáncolva és éppen nem kell paráznia attól, hogy minden napra jut neki valami élvezet.