A hajnali kelés nagyonzombi létet hoz elő belőlem, gyomorforgatót de csak az igazi hajnali kelés. Tökéletesen utáltam minden percet reggel de még féltem is a nagy agyam megint olyanba visz, ami nem jön gömbölyögve belőlem, de nem így sikerült.

Nahh ez a hatszázhuszonhatodik korlátugró élvezetem, síelni voltam. Tulajdonképpen csak olyan kóstolós látványosság nélküli elszánt próbán, mit bírok, mozgok-e még meg ilyen szarok laktak bennem és a havasfenyő szerelem és hegyláz, a fene tudja mi, a felmérés öröme is és a hütteszag, kóstolónak szántam a napot és annak is esett.

Szóval éppen keresztbe tettem a jobb lábam a balikon és fáj a sípcsontom, húz a vállam is, két percen belül bevonzottam azt a facér férfiegyedet a busznyi népből akivel az első kör után kellett bátorságot inni és onnantól el nem hagyott, én vagyok a hegy ördöge a piros ruhámban és szarvakkal a fejemen, kérem még mindig és már megint bárhol lejövök, ha a letöréseken a dizájn sérül is kicsit, de ez megint egy lelki játék a szabadsággal, nagy tanulság arra nekem és mindenkinek, hogy sokkal több kézben tartott dologra képes mint amit az agya csípőből megenged vagyis nem a test erejében van a határ hanem a tetején levő gombócban valami csúnya fék keletkezett.

Leltár:

-mehetek síelni akárhova, nem kell sárga lámpa a fejemre

-köszönet a tesómnak, a kölyök olyan elegánsan sebesen lágyan robog, mint a mesében és baromi büszke voltam rá, igen

-vannak kedves emberek a Földön

Ezenkívül imádom azt a szeletet amit ilyenkor látok, ami kihoz a megszokásból, a hetvencentis kiskölyköket ahogy hol kacagva hol a kis képükre ült összpontosítással jönnek le sorban és mint bajnokok csúsznak bele a tapsoló anyjukba, imádom azokat az öregeket, akik a hasukra húzott gatyában lágyan mosolyogva repülnek el mellettem, imádom azokat is, akik nekimennek a porcukros hegyoldalnak csak úgy gyalog mert szép és friss és nő a lábukba élet és imádom ilyenkor magamat, hogy ott lehetek.