Nem vagyok alkalmas csoda nélküli kapcsolatra. Mert amikor töltene el az ember lánya egy nyugodt szexuális délutánt és már ott tart, hogy megnézi a telefonját (beszélgetés közben, nahh) az gáz: "én a levegőfelelős vagyok, majd híjjon" üzenetre röhög, aztán azon agyalok egész este, hogy nekem semmisejó, aztán magambaborulásomból nem vagyok képes kitáncolni magam, majd lelkizek a sötét padlóig lepukkantság okainál egyesekkel és nem érti miért ő a főnök bennem és vigyorgok a következő levélen hülyenők felvonás alatt: "nézzétek, írt a Mikiegér, az az olasz csóka akivel együtt utaztunk Kubában, küldött képeket is" és alatta a rendkívül kedves írás a képeken levő igazán Mikiegértől, aztán megfordul bennem egy kósza düh: "az egyik előadás szar volt, hülyeségeket beszélt az előadó és ordítozásig álltunk le vitázni vele" mondaton a minekmész bólogatni és a saját hitedet hallgatni oda ahol más emberek mások lehetnek girnyókkal az agyamban de nem szóltam és nem is fogok már soha és a Mikiegér tényleg szép képeket küldött arról a kis félszigetről, ahol együtt nyúvasztottuk a napot vagy 70 km-re bent a tengerben attól a várostól, ahova vágyom vissza és nem lehetett egy szál ceruzaelemet sem kapni és tényleg Mikiegér és nekem ma éppen semmise jó.
